|
Cégünk 1997 óta foglalkozik pénzügyi tanácsadással. Az azóta eltelt több mint 10 év során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk a hazai jelzáloghitelezési piacon, több száz elégedett ügyfelet szolgáltunk ki.
Mottónk: Elégedetlen ügyfél ne hagyja el irodánkat. Célunk, hogy ügyfeleinknek a lehető legszélesebb skálán nyújtsuk a számukra leginkább megfelelő és legkedvezőbb hitel- illetve lízingtermékeket. Gyümölcsöző kapcsolatot ápolunk valamennyi jelentősebb hazai pénzintézettel. Folyamatosan nyomon követjük az általuk újonnan bevezetett termékeket, meghirdetett akciókat, ezen felül sikeres együttműködésünknek köszönhetően egyes esetekben lehetővé vált számunkra, hogy ügyfeleinknek kedvezőbb kondíciókat biztosítsunk a standard hirdetményben foglaltaknál. Csapatunkban okleveles közgazdászok, közel egy évtizedes hitelezési múltra visszatekintő szakemberek állnak rendelkezésére. A Don Boldi Kft. tulajdonosai különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ügymenet rugalmas és dinamikus legyen, amit fiatal és céltudatos munkaerővel tesznek lehetővé. A partnerbankok termékeinek állandó figyelemmel kísérésével, hirdetményeik tanulmányozásán, folyamatos képzéseken keresztül sajátítják el az éppen aktuális és legversenyképesebb kondíciókat. Ingyenes tanácsadás keretein belül igyekszünk megtalálni ügyfelünk számára legkedvezőbb megoldást, legyen szó otthonteremtésről, lakásvásárlásról, állami támogatásról (szocpol), hitelkiváltásról, szabad felhasználású hitelről vagy vállalkozási célú iroda-, üzlethelyiség vásárlásáról. Legjobb tudásunk szerint törekszünk arra, hogy Önnek a legkedvezőbb feltételeket biztosítsuk a hitel igénylése során. Négy éve foglalkozunk devizakülföldiek finanszírozásával is, mely nagy kihívásokat jelentett mind cégünk, mind a hazai bankok számára. Ebben az időszakban szerzett tapasztalataink és a mögöttünk álló több száz sikeres hitel-, valamint lízingügylet alapján elmondhatjuk, hogy napjainkra sikerült kialakítani olyan hiteltermékeket, melyek európai viszonylatban is felveszik a versenyt. A gyorsabb kiszolgálás érdekében saját fejlesztésű szoftverünk segítségével nyomon követjük, hogy egy adott ügylet a banki feldolgozás mely szakaszában tart. Azon vagyunk, hogy részünkről minden várakozási időt minimalizáljunk, így az ügymenet gyors, a kiszolgálás kényelmes és zökkenőmentes legyen. A folyamat során Ön bármelyik pillanatban pontos tájékoztatást kaphat kérelme állásáról. Reméljük, felkeltettük érdeklődését cégünk iránt! Bízunk benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleink között köszönthetjük! Donka Márta Ügyvezető Igazgató |